2011. december 30., péntek

Sajtmártogatós

Búcsú

Megint elmúlt egy év.Kaptunk jót,rosszat egyaránt.Ropognak a XXI.század fegyverei a világban,a gazdasági hatalom érdekében.És persze,hogy most is a kiszolgáltatottak isszák meg a levét.Munkanélküliség,egekbe szökő árfolyamok és fogyasztói árak,infláció,létbizonytalanság. És még aki nem vesztette el otthonát,munkahelyét az sem hajthatja nyugodtan álomra a fejét.Mert kiszámíthatatlan mit hoz a jövő.
Ugyanakkor az idei időjárás kegyes jóvoltából legalább megfizethető és kifejezetten zamatos,finom gyümölcs-és zöldségfélék közül válogathattunk.A sok napsütés pedig  a  közérzetünkre is jó hatással volt.
Egyszóval a természetre nem lehet panaszunk.Bárcsak a világ dolgai is ilyen szépen mennének. 

A következő évre szívből kívánok mindannyiunknak egy kiszámíthatóbb jövőt,egészséget és sok örömet a mindennapokban.Egy boldog,nyugodt,élményekkel teli új eszetendőt!

Sajtmártogatós


Vékony hasábokra szelt,nyers,ropogós zöldségekkel igazán finom,nem mindennapi csemege.De süthetünk mellé pizzarudakat,vagy kínálhatjuk felszeletelt almával,körtével.
Az év utolsó napjaiban a sok gyomrot terhelő étel mellett kifejezetten könnyű,egészséges rágcsálnivaló a poharazgatások mellé. 

Hozzávalók:

1 dl tej
1 dl tejszín
1 csapott evőkanál étkezési keményítő
só,bors
6 dkg sajt

Én most kétfélét készítettem:az egyik kéksajtos,a másik goudás.
A tejet és a tejszínt egy kislábosban felforralom.Hozzáadom a lereszelt,vagy roquefortnál a villával összenyomkodott sajtot,sózom,borsozom.A keményítőt kevés tejben elvegyítem és ezt is hozzákeverem,majd hagyom még egyszer felforrni és azonnal leveszem a tűzről.Ezenkívül a kéksajtost egy gerezd zúzott fokhagymával a goudást pedig egy kisebb,magjától,erétől megtisztított,apróra vágott chilivel ízesítem.Akkor jó az állaguk,ha a kanalat bevonja,s lassan csöpög.Így kihűlve szépen lehet bele mártogatni.Aki teljesen sima krémet szeretne szűrőn passzírozza át.
Zöldségekből a szárzeller,sárgarépa,kígyóuborka,feltekert lilakáposzta-levél,esetleg többféle színes paprika illik hozzájuk a leginkább.

2011. december 28., szerda

Lazactatár

Kisvárosi merengő

Jó itt élni.Minden elérhető távolságra van,nem kell dugókban vesztegelni,tiszta a levegő.
A kisvárosi  élet átmenet a pörgős nagyváros és a nyugodt,bensőségesebb hangulatú falvak közt.Közbiztonságban,fejlettségben,kultúrális és szórakozási lehetőségek tekintetében is.Amit viszont nagyon szeretek falun:a reggeli kakaskukorékolást,a tyúkok kotkodálását,a beültetett kiskertek látványát és azt,hogy az emberek köszönnek egymásnak.Nagyvárosban viszont könnyebb továbbtanulni,munkát vállalni,szórakozni és vásárolni.

Lazactatár




Régóta szemeztem vele,csakhogy friss lazachoz hozzájutni,úgy,hogy rövid időn belül felhasználjam...nos az szinte lehetetlen egy vidéki ember számára.Aztán Eat-aliano-nál találtam egy receptet,mely csomagolt(nem olajban eltett)lazacot írt.Többször készítettem már,legutóbb ünnepi előételként.De vacsorára is szívesen esszük,egy-egy pohár bor társaságában.Elkészíteni néhány perc,és így,hogy póréhagyma és sajtkrém is van benne,akkor sem jutunk csődbe,ha nagyobb társaságnak készítünk egy jelentősebb adagot.Úgyhogy szilveszterre is bátran bevethető.

Hozzávalók(kb.6-8 főre):

1 csomag(150 g) sótlan füstölt lazac,
20 dkg natúr sajtkrém,vagy creme fraiche 
kb.10 cm  póréhagyma,
1 teáskanál mustár,
néhány csepp citromlé, só, bors

A pórét és a lazacot apróra vágom.Elkeverem a sajtkrémmel,mustárral,citromlével,fűszerekkel.Néhány órára hűtőbe teszem.Pirított kenyér-vagy bagettszeletekkel kínálom. 

2011. december 23., péntek

Zserbó szelet

Az angyalok köztünk járnak

Három nap volt karácsonyig.Reggelre végre megérkezett a várva várt hó, ünneplőbe öltözteteve a tájat.Már csak egy zserbó volt a képzeletbeli listámon,meg egy kisebb takarítás a fadíszítés után.És a 24-i vacsora,de azt úgy találtam ki,hogy ne kelljen egész nap a konyhában állnom.
Épp kényelmesen reggeliztünk,mikor elment az áram.Mind a három biztosítékot leverte.Felkapcsoltuk,majd ismét leverte...
Könyörgés áramszolgáltatónak,villanyszerelőknek.Utóbbiak mind a jövő évet emlegették,esetleg az ünnepek közöttit.Elkeseredés,düh,sírás.
Délután aztán egy EMBER azt mondta másnap kijön.Majd mikor meghallotta,hogy pici gyerek is van a háznál fél óra múlva itt volt.Keresett,mért,próbálkozott.A hiba okát nem találta.Reggel idejött két emberével,akiket a szabadságukról hívott vissza.Egész nap elszántan keresték a baj forrását.Én már lélekben feladtam,ők viszont kitaláltak egy alternatív megoldást.Majd egyszer csak megtalálták a promlémát.Egy óra múlva ültünk a felfordított lakásban.Lámpafénynél.Mondtam a férjemnek,hogy már beállíthatja a teraszon a fát a talpába.Mert mégis lesz igazi karácsonyunk.Az egyik legszebb.Hisz nálunk már jártak angyalok.Szürke szerelőruhában.

Zserbó szelet

Mama megsárgult,kézzel írt szakácskönyvéből.Mert csak ezzel együtt igazi az ünnep.


Hozzávalók:

25 dkg liszt
10 dkg zsír v.15 dkg vaj
5 dkg cukor
1 dkg élesztő
1 tojás sárgája
1 késhegy szódabikarbóna
csipet só

sárgabarack lekvár
13 dkg dió,10 dkg cukor

máz:5 dkg cukor,2 dkg kakaó,2 dkg vaj,kevés víz

A tésztát összegyúrjuk,ha kell kevés tejet öntve hozzá.Három részre osztjuk,egyet kisodrunk.Tepsibe fektetjük,megkenjük lekvárral,majd a cukros dió felével megszórjuk.Jön még egy réteg tészta,töltelék,tetejére tészta.Egy órát kelni hagyjuk,villával megszurkáljuk és lassú tűznél megsütjük.A mázhoz a hozzávalókat simára főzzük,a még meleg tésztára simítjuk.Mikor kihűlt kis kockákra vágjuk.

Kedves Olvasóm!
Szívből kívánok meghitt,boldog Karácsonyt.Derűt,szeretetet az otthonokba,finom ízeket az asztalokra.

2011. december 21., szerda

Birsalma kompót katalán krémmel

Rendhagyó finomság

Hetek óta isteni,téli illatok lengik be a házat.Fahéj,szegfűszeg,narancs.Készül forralt bor,szaloncukor,cantuccini,mézeskalács.Hisz várni azt a három napot legalább olyan csodás és örömteli,mint maga az ünnep.
Úgyhogy mikor elérkezik akkor sem igénylünk ennél több édességet.Sőt,addigra már alig-alig eszünk.Ezért én csak módjával sütögetek.
Viszont egy könnyebb desszert nagyon jól esik az ünnepi ebéd után.

Birsalma-kompót katalán krémmel

A kompótot jó előre el lehet készíteni.A krém pedig néhány percet vesz csak igénybe.Ezért hálás desszert lehet vendégváráshoz.




Hozzávalók(4 adag):
4 közepes birsalma
fahéj,szegfűszeg,gyömbér,cukor,citromlé ízlés szerint
1 ek.zselatin

3 tojássárgája
2 dl tej
8 dkg cukor
fél rúd vanília

A birsalmát kevés vízzel és a fűszerekkel kompóttá főzöm.A zselatint elkeverem kevés vízben és a már megfőtt,meleg kompótba keverem.
A tojások sárgáját a cukorral kézi habverővel habosra keverem.A vaníliarúd kikapart magját és a rudat is a tejbe teszem és felforralom.Folyamatos keverés mellett a tojásokhoz adom,majd az egészet visszateszem lassú tűzre  míg besűrűsödik.Forrnia nem szabad,mert akkor kicsapódik a tojás.
A szobahőmérsékletűre hűlt  kompótot poharakba szedem és a szintén kihűlt krémet rákanalazom.Összemorzsolt gyömbéres keksszel vagy mézecskaláccsal díszítem.Fogyasztásig hideg helyen tartom.

2011. december 18., vasárnap

Csokis,mandulás cantuccini

Fék

Fejvesztve szaladgáló,ingerült emberek.Önmagukból kikelt ,vásárlási lázban égő asszonyok,unottan vagy épp tanácstalanul bámészkodó férfiak.Parkolóhelyen veszekedő,egymással ordítozó emberek.
Bizos,hogy a szeretet ünnepére készülnek?
Pedig lehet másképp is.Dolgoztam kereskedelemben,úgyhogy tapasztaltam:aki tényleg szívből vesz ajándékot a szeretteinek az nem hagyja az utolsó pillanatra.Az ünnepek elötti napokban kicsi az esély  megtalálni a megfelelő ajándékot.S  nyilván az utolsó pillanatokban az idő sürgetésében arra sincs lehetőség,hogy több helyen utánanézve megtaláljuk az árban kedvezőbbet.
Aki viszont már túl van ajándék-és nagybevásárláson az nyugodtan diskurálhat a szomszédasszonnyal az ünnepi menüről.Sétálgathat,borozhat hangulatos karácsonyi vásárokban a barátnőkkel.Vagy gyönyörködhet a meseszépen feldíszített belvárosi utcákban.És kisimult idegekkel várhatja az ünnepet. 

Csokis,mandulás cantuccini

Az olaszok borba mártogatják.Duende filmes estékre ajánlotta.Én forralt bor vagy a reggeli kávé mellé is szívesen rágcsálom.




Hozzávalók:

50 dkg liszt
26 dkg cukor
4  ek.vaníliás porcukor
8 gramm só
1,5 csomag sütőpor
30 dkg mandula
10 dkg étcsokoládé 
6 dkg vaj
4 tojás
1 narancs reszelt héja
1 teáskanál fahéj


A hozzávalókat tésztává gyúrom,úgy,hogy a mandulát és az apróra kockázott csokoládét csak a végén dolgozom bele.Fóliába csomagolva hűtőben pihentetem háromnegyed órát.Majd négyfelé szedem és hengerré formázom őket.Sütőpapírral bélelt tepsire teszem.Előmelegített 190°c-os sütőben kb.negyed óra alatt megsülnek.Mikor teljesen kihűltek ,ferdén 1 cm-es szeletekre vágom,a tepsire fektetem, és 10-12 perc alatt szép aranysárgára sütöm őket.
Állítólag fémdobozban sokáig eláll...na igen,ha lenne rajta zár.Mert amúgy lassan,de biztosan "elkopik",úgyhogy erről nincs igazán tapasztalatom. 

2011. december 12., hétfő

Mini pizzakorongok

Kicsiknek,nagyoknak

Ezek a kis korongok először a pici lány születésnapján arattak osztatlan sikert.A gyerekek miatt készítettem,mert nekünk nagyobbaknak mini szenvicsek,töltött zöldségfalatok voltak,és tartottam tőle,hogy őket ezek nem hozzák lázba.Így is lett.Viszont ezek az kis pizzák olyan finomra sikerültek,hogy a szendvicsek mellett ezt is besegítettünk eltüntetni a gyerekeknek.


Mini pizzakorongok

Vendégváró falatoknak,előételnek,gyerekzsúrra,szilveszteri és baráti mulatságokra szívből ajánlom.De egyszerű hétköznapokon is remek uszonna,sőt még másnaposan is finom éhségűző. 
Felnőtteknek  megbolondítanám még szárított sonkával vagy szardellával.




Hozzávalók:

Tészta:50 dkg lisztet,7 g szárított élesztőt,kb.3 ek.olívaolajat,3 kávéskanál sót,csipet cukrot 3-3,5 dl langyos vízzel összekeverem,s néhány órát lefedve kelesztem.

Pizzaszósz:1 üveg minőségi paradicsomszószt, néhány gerezd reszelt fokhagymát,olívaolajat,sót,frissen őrölt borsot,szárított oregánót és bazsalikomot összefőzök;akár előző nap.

Tetejére:reszelt sajt(pl.gouda),olajbogyó

A tésztát kinyújtom és a legnagyobb pogácsaszaggatóval kiszaggatom.Tepsire teszem és letakarva hagyom kelni még legalább fél órát(erre főleg azért van szükség,hogy jusson idő kényelmesen elkészülni,mielött megérkeznek a vendégek,de a tésztának is jót tesz).Majd mindegyiken elkenek egy evőknálnyi  pizzaszószt és megszórom a sajttal,néhányra olajbogyót teszek és meglocsolom kevés olívaolajjal.240 °c-ra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütöm őket.Ebből a mennyiségből nekem két tepsi,kb.30 db lesz.

2011. december 7., szerda

Vajkaramellás szaloncukor

Kesergő

Látta valaki mostanában a Napot?Biztos,hogy körülötte keringünk még?Nem lehet,hogy a földönkívüliek eltérítettek bennünket?
A helyzet egyre aggasztóbb.A múlt hét elején talán egy órára mintha láttam volna.De az is lehet,hogy nem ő volt.Olyan rég találkoztunk utoljára,hogy talán fel sem ismerném.
Édességbe folytom bánatom,mindaddig míg nem kerül meg.

Vajkaramellás szaloncukor

Citromhabnál találkoztam a karamella receptjével,és már akkor szaloncukornak álmodtam meg.Aztán  Duende beelőzött,nála akkor olvastam róla,mikor az enyém még csak szilárdult.Az ő cukorkáiba dió is került,és így még izgalmasabbnak gondoltam.Aztán eljutottam Erinacea pralinéműhelyébe és láttam málnás meg sütőtökös és még vagy egy tucatféle karamellás bonbont.



Hozzávalók:

20 dkg vaj
250 ml zsíros tejszín
30 dkg barna cukor
4-5 csepp citromlé
egy csipet só
fél vaníliarúd
kb.25 dkg étcsokoládé

A hozzávalókat lábosba mérem,a vaníliarúdat kikapargatom ,és beleteszem a  rúddal együtt.Lassú tűznél főzöm mindaddig,míg besűrűsödik és világosbarna,matt színű nem lesz.Mindez kb.40 perc.
Sütőpapírral kibélelek egy 20x25 cm-es kerámiatepsit.A karamellából kiveszem a vaníliarudat és beleöntöm a tepsibe.Másnapra megszilárdul,akkor felvágom kb.1x2 cm-es hasábokra.Gőz felett étcsokit olvasztok és egy villa segítségével egyenként belemártogatom őket.Sütőpapírra sorakoztatva hagyom kihűlni.Ezután csomagolópapírba rejtem ezeket az édes,bánatűző finomságokat.

2011. december 4., vasárnap

Fűszeres,mézes gyógylikőr

Finom orvosság

Évek óta készítek karácsonyra fűszeres,mézes pálinkát.
Mert nekünk nőknek sem kell kimaradni a jóból.Akár az ünnepekben,akár egy fagyos téli délutánon jó kis lélekmelegítő.S én,aki egyébként nem iszom töményet ennek nem tudok ellenállni.Persze csak mértékkel.

Fűszeres,mézes gyógylikőr

Mézes pálinkát először az Őrségben kóstoltam és a rabja lettem.Fűszerekkel megbolondítva pedig még jobban elcsavarta a fejem.

Kockázatok és melléhatások:édes ízével elbolondít,de vigyázat,erős,bódító hatású.Alkalmankénti,kis mennyiség fogyasztása javasolt,mely után enyhe arcpiruláson,és fergeteges jókedven kívül káros mellékhatása nincs.




Hozzávalók:

4 dl pálinka(esetleg vodka)
30 dkg méz
diónyi friss gyömbér
két-három egész fahéj
kis maroknyi egész szegfűszeg

Egy literes befőttesüvegbe beleszórom a felkarikázott gyömbért és a fűszereket.Beleöntöm a mézet és a pálinkát.Lezárom és hagyom őket egymás társaságában.Eleinte egyszer-kétszer átkeverem.Néhány hét elteltével szép,rozsdabarna színű,zamatos ital lesz belőle,melyet átszűrök és díszes üvegbe töltök. 

2011. december 1., csütörtök

Tarjaszeletek káposztaágyon

Szabadnapos konyhatündér

Én idén szerencsés vagyok.De nálam sem volt ez mindig így.Úgyhogy tudom milyen nehéz az idő szorításában takarítani,sütni,vásárolni,készülődni az ünnepekre.Ezért hoztam egy olyan ételt,ami tartalmas,férfiembernek igazi kényeztetés.És amiért mi nők is szívből rajonghatunk érte az mellett,hogy finom:5 perc és egy edény.Vagyis 5 perc alatt összerakható,és egy szennyes edény marad csak utána.
A felszabadult idő aztán elüthető takarítással,de ha otthon a párunk és felügyeli az ételt,én inkább javasolnék egy kényeztető kozmetikai kezelést.Mert megérdemeljük.

Tarjaszeletek káposztaágyon

Egyszerű,elronthatatlan mégis nagyon finom,igazi téli étel.



Hozzávalók(4 főre):

8 középvastag szelet tarja
1 kg savanyú káposzta
10 dkg vékonyra szeletelt szárított sonka(pl.feketeerdei)
só,bors,étolaj

Én fel szoktam szeleteltetni a húst a hentessel,a káposztát pedig nem szükséges kimosni hacsak nem túl erős.Így annyi dolgom mindösszesen,hogy a sütőtál vagy tepsi aljára belerakom a felszeletelt sonkát,erre a lecsepegtetett savanyú káposztát.A hússzeleteket megmosom,sózom,borsozom és a káposztára fektetem őket.Olajjal kicsit meglocsolom,alufóliával letakarom és mehet a sütőbe.180°c-on másfél órát sütöm,majd fólia nélkül grill fokozaton még negyed órát,hogy a húsok szép színt kapjanak.
Tejföllel meglocsolva,friss kenyérrel az igazi.

2011. november 28., hétfő

Szarvas-steak vörösáfonya mártással

Készülődés

Az elmúlt héten végére értem ablakpucolásnak,nagytakarításnak,lakásdíszítésnek.Magam is meglepődtem milyen gyorsan haladtam.Ez többek között annak is köszönhető,hogy a pici lány is besegített:a szokottnál is tündéribb volt,és délutánonként 3-3,5 órákat aludt.
Így a következő hetekben ráérősen tudok szaloncukrot készíteni,sütögetni. S a finom illatok és a gyertyák fénye mellett lassan a lelkünk is díszbe öltözik az év legcsodásabb ünnepére.




Szarvas-steak vörösáfonya mártással


Ausztriai bevásárlás során akadt meg a szemem egy tálca, rövid szavatossága miatt alaposan leértékelt szarvashúson.Hirtelen ötlettől vezérelve landolt a kosaramban.Aztán itthon egyfolytában azon járt az eszem,mit is fogok csinálni a három gyönyörű,steaknak való hússal.Mert eddig csak pörköltnek való vad-és marhahússal volt dolgom.
A családi kupaktanácsba bevontuk a húgom,mivel ő gyakran készít steaket marhahúsból.S arra jutottunk,hogy keresztben még ketté kellene vágni a szeleteket,mert elég vastagok.Ezenkívül megszavaztunk neki egy pácot frissen őrölt bors,szétnyomkodott borókabogyó és olaj ölelésében.
Én áfonyás,a férjem vadgombás szósszal képzelte el.A krokettről,ami éttermekben gyakran körete a vadételeknek teljes egyetértésben mondtunk le a pirított gombócok  javára.





A végeredmény pedig:először is készítettem egy vörösáfonyás szószt.Egy kis fej vöröshagymát és egy szelet kenyérszalonnát apróra vágtam és együtt megpirítottam őket.Felöntöttem kb.1,5 dl vörösborral és jól kiforraltam.Tettem bele borókabogyót,kevés sót,frissen őrölt borsot és egy teáskanál barna cukrot.Majd felöntöttem 1,5 dl marhahúslével.10 percig kis lángon főztem és átszűrtem.Ezután hozzátettem 10 dkg szárított vörösáfonyát és lassú tűzön főztem még fél órát.A végére egy sűrű mártást kaptam.
A gombócokhoz 4 közepes burgonyát felkozkázva,sós vízben megfőztem,áttörtem és belekevertem egy evőkanál zsírt.Majd mikor kihűlt belekevertem egy tojást és annyi lisztet,hogy jól formázható,lágy tésztát kapjak.Kis gombócokat formáztam és serpenyőben kevés olajon rázogatva megsütöttem őket.
Vasserpenyőben kevés olajat hevítettem és a húsokat a tűzforró serpenyőben mindkét oldalukon 2-2 percig sütöttem.Közben megszórtam sóval.Mivel vékony szeletek voltak ennyi idő alatt átsültek,de a közepük gyönyörű rózsaszín maradt.
A férjemnek ugyan sütöttem mellé egy maréknyi vadgombát,de ő is elismerte,hogy a vörösáfonya mártás kellett a tökéletes ízélményhez.


A tapasztalatom és amivel okosabb lettem:ha jó minőségű a hús és nagyon forró a serpenyő akkor a végeredmény egy omlós,igazán finom steak lesz.
Vastagabb szelet húst 3-4 percig kellene sütni oldalanként,hogy ne legyen véres.Sózni csak közvetlen a sütés elött vagy sütés közben lehet és semmiképp sem szabad villával megszúrni a húst.
Az áfonyamártás pedig annyira jól sikerült,hogy kacsa,vagy pulykasült mellé is kitűnő kíséret lehet az ünnepi asztalon.






2011. november 22., kedd

Fehér hagymakrémleves

Keddi gyors

Húslevest főzni ráérős szertartás.Keveset nem lehet és nem is érdemes készíteni.Két napig jóízűen megesszük,aztán kedden a maradék lé valamilyen krémlevesben végzi.És a fagyasztóban:hogy olyan heteken is legyen krémleveshez,rizottóhoz mikor nem készül húsleves.

Fehér hagymakrémleves

A megmaradt húslé pillanatok alatt testet-lelket melengető,laktató levessé válik. A vöröshagymától kicsit lágyabb ízű,édeskésebb hagymaféle aktív közreműködésével.  



2 főre veszek 5 db közepes fehér hagymát amit felkarikázva olívaolajon puhára párolok.Felöntöm fél liter húsleveslével és forrásig főzöm,majd botmixerrel pürésítem.Két evőkanálnyi creme fraiche-t elkeverek kevés lével,majd a leveshez adom és összeforralom.De bármilyen natúr krémsajt,vagy egy dl tejszínben elkevert egy evőkanálnyi liszttel is szoktam krémleveseket sűríteni a hűtőszekrény tartalmától függően.Levesbetétnek felkockázott füstölt sajtot szórunk bele.

2011. november 18., péntek

Pirított gombócok

Esték

Odakint álmos,misztikus csend honol.A fákat kifehérítette a dér,a köd pedig átláthatatlan függönyként takarja a tájat.Mozdulatlan minden.
Idebent viszont élet van.Gyerekjátékok a nappaliban,apró kiscipők az előszobában.Csilingelő kismotor,színes labda,búgó csiga....a pici lány belakta a házat.
Vacsorához készülődve,a pislákoló gyertyák fényében újra bepárásodik a szemem.Ahogy az elmúlt időben oly sokszor.Mert boldog vagyok.

Pirított gombócok

Készülhet köretnek,de vacsorára önmagában,savanyúsággal is megállja a helyét.Egy bögre forró teával,ahogy Anyu készítette nekünk régen.Vagy borral:akár hűtve,akár forralva.



Hozzávalók:

3 közepes burgonya
1 tojás
1 evőkanál zsír,esetleg vaj
liszt

kevés olaj a sütéshez

A burgonyát felkockázom,sós vízben megfőzöm,áttöröm és belekeverem a zsíradékot.Hűlni hagyom majd beleütöm a tojást,sózom s összegyúrom annyi liszttel,hogy könnyen formázható,lágy de mégsem ragacsos tésztát kapjak.Kis gombócokat készítek belőle s forró,sós vízben kifőzöm őket.Mikor feljönnek a víz tetejére kiszedem s miután kicsit hűltek felvagdosom kis falatokra.
Serpenyőben kevés olajon megpirítom a felvagdosott gombócokat.
Készülhet az előző napi ebédből  megmaradt burgonyagombócokkal is.Csemege uborkával,csalamádéval,tökmagolajos savanyú káposztával nagyon finom téli vacsora.


2011. november 15., kedd

Ropogós almás párnák

Ami késik nem múlik

Még a nyáron néztem ki Duendenél ennek a finomságnak a meggyes változatát.Aztán valahogy elmaradt a kipróbálása.
A napokban viszont néhány megráncosodott alma láttán eszembe jutott.Már bánom,hogy csak most sütöttem először.Ugyanakkor bizton állíthatom,hogy nem utoljára.Elképesztően finom,kívül ropogós,belül puha mennyország.És pont ugyanolyan gyorsan elfogy,mint ahogy elkészül.Épp ezért én az eredeti mennyiségeket duplán írom le.Mert csak így érdemes hozzákezdeni.

Ropogós almás párnák

A fahéj,a narancs és az alma illata előhírnöke a közelgő karácsonynak,és velük meghittség költözik az otthonokba.Igazi bánatűző egy álmos,ködös,őszi délutánon.




Hozzávalók:

Tészta:
   36 dkg liszt,
   12 dkg vaj,
   1 csipet só,
   6 csapott evőkanál porcukor,
   1 evőkanál rum vagy aroma,
   1 cs.vaníliás cukor,
   2 tojássárgája,
   2evőkanál tejföl.

Töltelék:
  40-45 dkg  alma
  1 mokkáskanál őrölt fahéj
  1 narancs reszelt héjja
  3-4 evőkanál porcukor
  a kenéshez a kimaradt tojásfehérje.


Ezenkívül olaj a sütéshez és porcukor a szóráshoz.

A lisztet elmorzsolom a vajjal majd a többi hozzávalóval együtt tésztává gyúrom.Hűtőben egy órát pihentetem.
Az almát megpucolom és nagylyukú reszelőn lereszelem.Elkeverem a porcukorral,fahéjjal és a narancs reszelt héjjával.
A tésztát vékonyra nyújtom,kb.10x10-es kockákra vágom.Mindegyiket lekenem a tojásfehérjével és a jól kinyomkodott almából teszek a közepükre egy-egy kiskanálnyit.Félbehajtom, a széleit jól lenyomkodom először kézzel,majd egy villa hegyével is.Ne legyen rés,mert akkor egyrészt szétnyílhat,másrészt az almából kifolyó nedvességtől az olaj pattogni fog,illetve kifuthat.
Kisebb edényben,bő,forró olajban kettesével megsütöm őket.Nagyon gyorsan sülnek,úgyhogy figyelni kell.Papírtörlőre szedve felitatom a felesleges olajat,majd porcukorral meghintve tálalom.

2011. november 9., szerda

Szegedi sült hal

Új szelek

Az egyik külföldi tulajdonú,nagy áruházlánc büszkén hirdeti,hogy magyar élelmiszereket(is)árul.Nocsak,nocsak.És eddig mit lehetett kapni náluk?Természetesen külföldi szemetet.Mert általában olcsó,de annál rosszabb minőségű import hús-és zöldség-gyümölcsfélék sorakoztak a polcain.Amit tőlünk nyugatabbra ki sem raktak volna az üzletekbe.Akkor most mi történt,megszállta volna őket a kisangyal?Nem hinném.Inkább az lehet,hogy így akarnak vásárlót fogni.(Ha nem látom el sem hiszem:néhány éve,két hónappal korábban Kínában!!! útnak indított csirkehússzállítmányt akartak behozni az országba.És órákig tudnám sorolni az ettől kevésbé durva,mégis meghökkentő történeteket arról,hogy mivel etetik a kevésbé körültekintő vásárlót.)
Köszönöm,mi eddig is magyar hagymát,répát,és magyar csirkét ettünk.Egyrészt vannak olyan élelmiszerláncok,akik eddig is megoldották,hogy hazai áru is legyen a polcaikon.Bár nekik ez a természetes,s nem is hangoztatják.Másrészt elég jó"beszállítói kapcsolatokkal"rendelkezünk.Vagyis háznál vesszük a csirkét,tojást,disznóságot,füstöltárut,pirospaprikát.Piacon,megbízható,helyi árustól pedig zöldséget,gyümölcsöt.Férjem alkalmanként hoz  kacsa-és birkahúst,erdei gombát.Megnyugtató,hogy tudom melyik udvarból,kertből való az ami a tányérunkra kerül.S,hogy a termelője maga is ezt eszi.S az sem utolsó szempont,hogy így kevesebből jövünk ki,mintha boltban vásárolnánk.
Egyetlen kakukktojás volt eddig:a hal.Azt a halboltban szoktam beszerezni.Csakhogy egyszer észrevettük a harcsafilén,hogy nem olyan,mint amit megszoktunk.Kiderült,hogy Oroszországból jött.Azóta sem vettem harcsát.
Nemrég viszont összefutottam egy volt kollegámmal,aki nagy horgász,de nem eszik halat.Üzletet kötöttünk.S bár tudtam,mégis meglepődtem,mennyivel finomabb a folyami hal,mint a tenyésztett.


Szegedi sült hal

Dunai halból készült,Tisza-parti recept alapján.



A megtisztított és kifilézett halat vékonyan beírdalom,sózom és kevés zúzott fokhagymát dörzsölök szét rajta.Kicsit állni hagyom.Majd lisztbe kevés pirospaprikát és zsemlemorzsát keverek,és megforgatom benne a halszeleteket.Forró olajban néhány perc alatt megsütöm,közben egyszer átfordítva őket.Papírtörlőre szedem és tetejükre fokhagymát nyomok.Sült krumpli vagy/és paradicsomsaláta a méltó kísérői.

2011. november 6., vasárnap

Sütőtökös muffin

Arany és bíbor

Mielőtt nyugovóra tér a természet,szívszaggatóan gyönyörű jelmezbe öltözik,hogy elbűvöljön bennünket.Az aranysárgától a bronzbarnán át a bíborvörösig csupa tüzes színekben pompáznak a fák.Mikor pedig szellő kerekedik táncolva hullanak alá a megsárgult falevelek.Olyan ,mintha megannyi apró aranytallér potyogna az égből.Hogy aztán illatos,puha szőnyegként takarják,védjék a talajt.

Sütőtökös muffin

Jamie Oliver recept,melyet alaposan leegyszerűsítettem azzal,hogy a tököt nyersen tettem bele.
Egy kiadós délutáni séta után remek uzsonna.Gyerkeknek és gyereklelkű felnőtteknek karamellás tejjel,a többieknek pedig forralt borral.



Hozzávalók:

20 dkg sütőtök
5 dkg teljes kiőrlésű és 10 dkg finomliszt
15 dkg kristálycukor
85 ml étolaj
2 egész tojás
1 cs sütőpor
1 mokkáskanál fahéj
1 mokkáskanál reszelt gyömbér
csipet só

A  sütőtököt meghámozom és nagylyukú reszelőn lereszelem.A tojásokat elkeverem a cukorral,hozzáöntöm az olajat,majd a sütőporral elvegyített kétféle lisztet,a fűszereket,végül a sütőtököt is belekeverem.Papírkapszlival kibélelt muffintepsibe rakosgatom és középmeleg sütőben 25-30 perc alatt megsütöm.

2011. október 30., vasárnap

Rakott kel

Régmúlt idők

Egy lakásfelújítás kapcsán hosszú hetekig romokban hevert a konyhánk a régi otthonunkban.Ezért egy kifőzde jellegű étterembe jártunk ebédelni.A következő ételbe ott szerelmesedtem bele,s azóta is előszeretettel készítem.
A leggyakrabban akkor került terítékre,mikor még éjszakáztam.Mert melegítve is finom,és nem bántam ha két egymást követő nap is ez volt az ebéd.Emlékszem akkoriban vasárnap esténként adták a Szívek szállodája egy-egy epizódját.Anyu felvette nekem,s másnap délután elgyötörve a kevéske alvástól bevackoltam magam a nappaliba és míg megnéztem a sorozatot megettem a rakott kelt.Lehet,hogy ez ciki,de aki éjszakázott tudja milyen nehéz a másnap.S nekem azokon a ködös,szomorú téli napokon a rakott kel és a Szívek szállodája segített túlélni azt a napot.

Rakott kel


Ahogy megyünk bele a télbe egyre előkelőbb helyet foglalnak el az étkezésünkbe a káposztafélék és a hüvelyesek.Mert ezek ilyenkor is ellátják vitaminokkal és ásványi anyagokkal a szervezetünket,és könnyen hozzáférhető,megfizethető élelmiszerek.


Hozzávalók:

1 fej közepes kelkáposzta
20 dkg darált hús(nálam sertés-és marhahús vegyesen)
egy marék rizs
1 közepes fej vöröshagyma
só,bors,pirospaprika
olaj,tejföl

A hagymát apróra kockázom és kevés olajon megdinsztelem.Hozzárakom a húst,kicsit pirítom,majd megszórom a pirospaprikával,sóval,borssal.Felöntöm kevés vízzel és beleszórom a rizst.Fedő alatt főzöm kb.negyed órát,közben megkevergetem,s ha szükséges öntök még alá vizet.
A kelkáposztát leveleire szedem,megtiszítom és a középső,kemény erét kivágom.Néhány levelet fogócsipesszel összefogva lobogó forró,sós vízbe mártok 1-2 percre és szűrőre teszem csepegni.Ha az összessel megvagyok fedős kerámiatálba rétegezem a kelkáposztát és a húsos ragut.Tetejére néhány evőkanálnyi tejfölt kenek és lefedve betolom a középmeleg sütőbe 40-45 percre.
Tejföllel bőven meglocsolva tálalom.  

2011. október 26., szerda

Színes,őszi sütőtöksaláta

Hangulatjavító

Ezekben napokban a legrosszabb arcát mutatja az ősz mifelénk.Szinte szakadatlanul esik az eső,fúj a szél.A konyhaablakba nemrég ültetett árvácskák kilátástalan harcot vívnak az időjárással.A lakásban pedig egész nap lámpafény kell,hogy lássunk.
Viszont ha a tányérunkról vidám színkavalkád mosolyog ránk könnyebb az ilyen napokat elviselni,nem igaz?


Színes,őszi sütőtöksaláta



Ez az étel is a megmaradt sütőtökök felhasználására irányult.S annyira jól sikerült,és olyan egyszerű,hogy szerintem gyakran készítem a következő időszakban.
A sütőtök és a sajt lágyságát,krémességét jól ellensúlyozza a hagyma roppanóssága és a rukkola frissesége.És ezek az ízek,hmmm...egymásnak lettek teremtve.

Hozzávalók(2 főre):

2 maréknyi felkockázott sütőtök
2 maréknyi rukkola saláta
1 közepes fej lilahagyma
kb.5 dkg gorgonzola sajt(vagy akár feta)
só,bors,olívaolaj

Kevés olívaolajat öntök egy serpenyőbe és rádobom a sütőtököt.Gyakran átkeverve pirítom,sütöm 6-8 percig.Közben kevés sóval és frissen őrölt fehérborssal fűszerezem.
A hagymát vékonyan felkarikázom.
Ezután már csak a tálalás van hátra:tányérokra szedem a rukkolát,megszórom a lilahagymával,a sütőtökkel,rámorzsolom a sajtot és meglocsolom kevés olívaolajjal.

2011. október 20., csütörtök

Előzzük meg !

Előzzük meg!

Egyre kedvezőbb az időjárás a megbetegedéseknek.Ez abból is jól lemérhető,hogy mindenütt vitaminokat és immunerősítőket reklámoznak.Pedig ha elég zöldséget,gyümölcsöt fogyasztunk még ilyenkor is lehet a szervezet számára vitamint bejuttatnunk.És a dolognak van még ezer természetesebb módja,mint szintetikus pirulákat magunkba tömni.Akkor meg mi szükség a nagyon drága kiegészítőkre?
Nálunk megelőzésre a csipkebogyó tea jól vizsgázott.Este egy-egy kanálnyi terméshúst leöntök szobahőmérsékletű vízzel,reggel pedig átszűrve fogyasszuk.Ami fontos:lehetőleg ne filteres kiszerelést válasszunk, kerülendő a fém eszközök(kanál,szűrő)használata és ízesítés nélkül fogyasszuk(finom savanykás,frissítő ízű önmagában is).





Ezenkívül az echinacea,vagyis kasvirág is bevált immunerősítő.Ebből főleg akkoriban készítettem gyakran teát,mikor még éjszakáztam és nagyon le volt gyengülve a szervezetem.
Aztán itt vannak az ősz kincsei,mint a friss,ropogós alma és a friss dió.Az almát héjjastól felkockázom,a diót mozsárban kicsit összetöröm majd az almára szórom és meglocsolom mézzel.Nagyon finom,nagyon egészséges.





Ugyanígy a tökmagolajos savanyú káposzta is megfizethető,egészséges finomság a téli hónapokban.
Ha pedig mégis kerülget valami,akkor egy evőkanálnyi almaecetbe feloldok ugyanennyi mézet és azt iszom meg.Szinte mindig segít.
A hagymaleves szintén igazi orvosság ezekben a hónapokban.
S hát persze fontos,hogy télen is tartózkodjunk a friss levegőn,főleg ha napos,száraz idő van.
Ettől függetlenül nem kizárt,hogy elkapunk valamit,csakhogy ha nincs legyengülve a szervezetünk a gyógyulás is sokkal gyorsabb.

Nektek milyen bevált praktikáitok vannak a betegségek távoltartására?

2011. október 18., kedd

Meggyes charlotte-torta

Motiváció

Egy éve ugyanilyen szép,napsütéses idő volt.Ültem az autóban és le sem vettem a szemem arról a háromkilós kis csomagról,aki mellettem békésen szundikált.Attól a naptól új értelmet nyert minden.És attól a naptól érzem azt,hogy végtelen az erőm a kitartásom és,hogy nincs lehetetlen.És elhiszem magamról,hogy képes vagyok tortát sütni.



Meggyes charlotte-torta



Sosem gondoltam volna,hogy a marcipános Mozart-tortán kívül én más tortát is sütni fogok.Mert nem igazán szeretek ilyesmivel pepecselni.Azt azért vállalom csak be minden karácsonykor,mert a család nagy kedvence.A mostanit pedig azért mert óriási öröm volt készíteni,míg délutánonként aludt a kicsi lány.
Bevonatos formatortában nem gondolkoztam,mert tisztában vagyok a képességeimmel.Ez a torta viszont mind külsőre,mind a tölteléket illetően nagyon megtetszett.És mondhatom,igazán jó választásnak bizonyult.Egyrészt nagyon finom,másrészt különösen tetszett az ünnepeltnek ,hogy szedegethette róla a babapiskótát.S nem utolsósorban nagyon alapos és érthető leírás volt  Maricától,a Tortaimádó blog szerzőjétől  a torta elkészítésének folyamatáról.

Hozzávalók:

20 - 25 dkg babapiskóta 
2 dl habtejszín
3 evőkanál porcukor
1 csomag habfixáló
1. 5 dl bodzaszörp vagy narancslé

a piskótához:
 5 db egész tojás
 10 dkg liszt
 1o dkg kristálycukor
 késhegynyi sütőpor


a meggyes krémhez:
  30 dkg kimagozott meggy
  10 dkg cukor
  néhány csepp vanília-kivonat
  ½ mokkáskanál fahéj
  1 evőkanál étkezési keményítő
  1 dl víz

a mascarponés krémhez:
  25 dkg mascarpone
  3 evőkanál porcukor
  1 csomag vanília ízű pudingpor
  5 dl tej
  5 evőkanál cukor
  1 evőkanál zselatin
  0.5 dl víz

A piskótalapot előző nap megsütöm.
A meggyes krémhez a meggyet a cukorral,vaníliával és a fahéjjal megpárolom.A végén hozzáadom a hideg vízben simára kevert keményítőt, és további egy-két perc alatt besűrítem.Időnként megkeverve hűlni hagyom.
A pudingot a szokásos módon megfőzöm és szintén hagyom kihűlni.A mascarponét kikeverem a porcukorral, majd a hideg pudingot is belekeverem.A zselatint langyos vízben feloldom és folyamatos kevergetés mellett felforralom.Kicsit hűlni hagyom és a krémhez keverem.
A tortalap kettévágom mindkettő széléből levágok körbe egy centit.A tortatálra teszem a kapcsos tortaforma oldalát és az egyik lapot beleillesztem.A babapiskótákat egyenként belemártom a kevés vízzel elkevert bodzaszörpbe és a piskóta köré rakosgatom.Majd a lapot is meglocsolom kicsit,aztán erre kerül a meggyes krém fele,majd a mascarponés krém fele. Ráteszem a másik lapot,és újra a meggyes krém,majd a mascarponés következik.

A tejszínhabot felverem és a tetejére simítom.Másnapig hűtőben pihentetem,majd óvatosan leemelem róla a karikát és az alkalomnak megfelelően díszítem.

2011. október 12., szerda

Ébren álmodom

Ébren álmodom

2010.10.12.Végére ért egy gyönyörű álom.Valósággá lett.A hulló levelek havában egy kislány érkezett.Csendesen,nyugodtan.

Azóta eltelt egy év.És én még mindig alig hiszem el,hogy ez a drága kis angyal minket választott.Ebből az álomból sosem szeretnék felébredni.

2010.10.12.Született egy kislány.És egy édesanya.Egymásnak köszönhetik létezésük.Anya és lánya.Borsó meg a héja.

2011. október 10., hétfő

Toszkán babos egytál

Több szempontból is nyerő

Nagy rajongója vagyok az egy edényben elkészíthető ételeknek.Mert a mosogatás nem a szenvedélyem.Persze néhány éve besegít Rozi,a mosogatógép,de még így is  sok munka a szennyes edények ki-berakodása.
S mivel ehhez az ételhez mindig van itthon hozzávaló kamrában,fagyasztóban,ugye nem meglepő,hogy nálam toplistás.Ó,és ráadásul nagyon finom.Kell ennél több?

Toszkán babos egytál

Vasalás közben háttérzajként ment a tévé,mikor ezt az ételt készítette egy olasz szakács.Lehet,hogy nem teljesen így,s nem ez a legautentikusabb változat,de nekem eképp sikerült a konyhában rekonstruálnom a fél füllel hallottakat.




Hozzávalók(2 főre):

4 kis grill kolbász
1 vörös-és 1 fehér babkonzerv(bonduelle)
1 doboz hámozott,darabos paradicsomkonzerv
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
néhány rozmaringág

Néhány csepp olajat öntök egy magasabb falú serpenyőbe és először a kolbászokat sütöm meg,egyszer átfordítva őket.Majd kiszedem és az apróra vágott hagymát és fokhagymát dinsztelem pár percig a kolbászkákból kisült zsírban.Ezután a hagymákra öntöm a babkonzerveket a levükkel együtt és a paradicsomkonzervet.Beledobok egy-két rozmaringágat,sózom,borsozom és lassú tűznél főzöm 25-30 percet.Tálalás előtt kiveszem a rozmaringágakat a kolbászokat pedig a tetejére rakosgatom.Kevés kenyérrel tartalmas ebéd egy didergősebb napon. 

2011. október 6., csütörtök

Paprikakrémleves

Mikor nem süt már a nap...

akkor kellenek a szép,meleg színek a tányérunkra.Hogy testünket,lelkünket átmelegítsék.
Így ősszel megváltoznak a zöldségesstandok színei.A paprikák már narancs és piros színben pompáznak.Megjelenik a sütőtök a maga vidám,meleg sárgájával.Mintha csak a Napot akarná a tányérunkra varázsolni.Minden izzó színben tündököl.
Én a ruhatáramban is nagyon szeretem az őszi,meleg színeket.A pihe-puha anyagokból készült kardigánok,vállkendők ölelésében még a szürke napokat is könnyebb elviselni.

Paprikakrémleves

Gyönyörű a színe,isteni az íze.Melegség   járja át testünket,lelkünket miközben ráérősen bekanalazzuk.




Hozzávalók(2 főre):

4-5 db kápia paprika
1 kis fej vöröshagyma
6 dl zöldség-vagy húsleveslé
1 nagyobb evőkanál natúr krémsajt
olívaolaj
só,bors

1 szelet kenyér,friss v.szárított oregano,kakukkfű

A paprikákat sütőbe teszem és grill fokozaton addig sütöm,míg minden oldaluk megsül.Ezt a műveletet gázrózsa lángja felett is el lehet végezni,ha villára húzzuk őket egyesével.Mikor kihűltek lehúzom a héjjukat,magházukat kiveszem és feldarabolom őket.A vöröshagymát apróra vágom és olívaolajon megdinsztelem.Belerakom a paprikacsíkokat,felengedem a zöldséglével,borsozom és lassú tűzön 15-20 percig főzöm.Ezután botmixerrel pürésítem,belekeverem a sajtot és átforralom.Utánaízesítek sóval,borssal.Kockákra vágott rozskenyeret olívaolajon 1-1 oreganó-és kakukkfűág társaságában megpirítok.Tálaláskor a pirított kenyérkockákat a levesbe szórom.

2011. október 3., hétfő

Répás kenyér

"Azt kérek amit az oviban ettünk"

Húgomnál a  kisfiú iskolás,a kislány pedig most kezdte az óvodát.A két intézmény egy konyháról üzemel.Ezenkívül elvitelre is elő lehet fizetni a szülőknek,környékbelieknek.És nagy népszerűsége van gyerekek,felnőttek körében a főztjüknek.Nyilván a házi koszttal nem versenghet,de az,hogy a gyerekek szinte minden nap megeszik az ebédet szerintem magáért beszél.Nekem a legjobban az tetszett mikor a menzán kapott uzsonnát kérték itthon is.Szóval akadnak kivételek,és talán valami fejlődés elindult a tömegétkeztetés területén is.Mindemellett minden elismerésem az élelmezésvezetőknek,konyhásoknak.Mert elég nehéz lehet olcsón,egészséges alapanyagokból olyan ételeket összeállítani,amit a gyerekek is szívesen megesznek.

Répás kenyér



Ahogy hallom az utcában,minden gyerek szereti.Mert tényleg nagyon finom,és ami nem utolsó szempont,hogy a téli hónapokban is hozzáférhető,olcsó,egészséges zöldség a sárgarépa.

Egy nagyobb sárgarépát meghámoztam,majd kis lyukú reszelőn lereszeltem.Kb.10 dkg vajat negyed órát szobahőmérsékleten hagytam,és így könnyen elkevertem benne a sárgarépa reszeléket.Ami megmarad,fogyasztás előtt szintén érdemes kicsi előbb kivenni a hűtőből,hogy kenhető legyen.De akár frissen is ráreszelhető a vajas kenyérre a sárgarépa.
Rozskenyérre kentem,szerintem ezzel a kenyérfélével a legfinomabb.

2011. szeptember 29., csütörtök

Sütőtökös rizottó

Ősz a nyárban

Kinnt 27°c.Kifejezetten kellemes,nyárias idő.Csak a hűvös reggelek és a zöldségpiac kínálata emlékeztet,hogy javában benne járunk az őszben.De ez egyáltalán nem baj,biztosan nem én vagyok az egyetlen aki nagyon örül ennek a gyönyörű időnek.
Augusztus végén mikor megjelent az első sütőtök,kipróbáltam mit szól hozzá a pici lány.Csodálkoztam volna ha nem ízlik neki,hiszen szinte minden gyerek szereti.Ő pedig amúgy is rajong a főzelékekért,készüljön bármilyen zöldségből(ebben legalább rám hasonlít).Nos a sütőtök a legnagyobb kedvence,abból sosem marad egyetlen falat sem.Úgyhogy minden héten készül egyszer.S így a "maradék"tököt elkészítem nekünk.Régebben csak sütve ettük, esetleg levest főztem még belőle néha.A forró,sült tök viszont kifejezetten hideg,borús napokon esik jól.Mikor a gyönyörű színű,krémes,édes,forró zöldség átmelegíti az embert.
Úgyhogy kísérletezem,hogy miként lehet még felhasználni.A következő ételt a férjem eleinte furcsállotta,aztán megkóstolta és elismerte,hogy nagyon finom.

Sütőtökös rizottó


Hozzávalók(2 főre):

2 nagy marék felkockázott(kb.1x1 cm-es)sütőtök
20 dkg rizottórizs
1 kicsi vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 dl fehérbor
kb.fél liter húsleveslé
juhtúró v.juhsajt
vaj,olívaolaj
só,bors

A rizottóhoz a kétféle hagymát apróra vágva olívaolajon dinsztelem,majd hozzákeverem a rizst és néhány percig kevergetve pirítom,míg üveges lesz.Ráöntöm a bort,majd megvárom,hogy forrjon.Ezután folyamatosan kevergetem,s merőkanalanként adagolom hozzá a húsleveslét.Közben serpenyőben kevés olajat hevítek,beleteszek két kakukkfű ágat a felkockázott sütőtököt és közepes tűzön kb.10 percig pirítom,párolom őket.Mikor megpuhultak a rizsszemek(akkor jó ha kívül puha,belül még roppanós)hozzákeverem a vajat és a sütőtököt.Tálaláskor kevés friss kakukkfűlevéllel és juhtúróval szórom meg.Mi önmagában ettük,de el tudom képzelni sült csirkecombok köretének is.

2011. szeptember 27., kedd

Sajtos kifli

Napfényes nyárutó

Kívánni sem lehetne ettől szebb időt így szeptember végére.Igyekszem is alaposan kihasználni.Délutánonként míg alszik a kislány spalettákat festek,illatosra szárítom a napon az ágyneműt,begyűjtöm a magokat virágokról,zölsédégfélékről a tavaszi újrakezdéshez.
S amennyit csak lehet a kisasszonnyal is kinnt vagyunk.Kibicajozunk a Duna partra kacsákat etetni.Vagy a húgomtól kapott,háromkerekű,vagány kisbiciklivel tologatom.Ez utóbbit talán még inkább élvezi mint mikor én viszem.Nem is csodálom:hónapok óta tágra nyílt szemmel nézi az utcánkban a nagyobb gyerekeket ahogy kerekeznek.S most már ő is saját járgánnyal száguldozik.Nagyon büszkén ül rajta,olykor egy kézzel"kormányoz",és gyakran magyaráz is közben.Hiába már lassan egy éves nagylány. 




Sajtos kifli

Finom és laktató uzsonna.Kicsiknek,nagyoknak egyaránt.Akár másnapra iskolai tízórainak is kitűnő.És az elkészítése sem túl időigényes.Kb.fél órát kell rászánni,a kelesztésen és sütésen kívül.Ár/érték arányban pedig messze veri bolti társait.
Az pedig külön öröm,mikor a húgom gyerekei már toporognak s várják,hogy kihűljön.Majd az enyémmel együtt jóízűen nekiesnek.A pici lány simán elmajszol egy felet,nagy boldogságban,hogy egyedül eheti.Én pedig nyugodt vagyok mert tudom,hogy miből készült. 

 





Hozzávalók:

40 dkg finomliszt
8 dkg vaj
2 dkg élesztő
1 csapott evőkanál só
1 csapott evőkanál cukor
1 dl tej
1,5 dl víz
tetejére:reszelt sajt

Kenyérsütőgépben állítom össze a tésztát:beleteszem a lisztet,a langyos tejet,cukrot,élesztőt.Néhány percig állni hagyom,hogy az élesztő elkezdjen dolgozni.Majd beleteszem a sót,az apróra kockázott vajat és a vizet.A géppel kb.negyed óra alatt összedolgoztatom(természetesen hagyományosan is kidolgozható,csak így kényelmesebb,gyorsabb).Ezután kb.40 cm átmérőjű kerek lappá nyújtom és pizzavágóval(vagy éles késsel)négyfelé,majd minden negyedet még kétfelé vágok.A szélesebbik felétől kiindulva feltekerem és kiflit formázok minden szeletből.Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom s konyharuhával letakarva egy órát kelesztem.A sütő aljára egy pici tepsibe 2-3 dl vizet rakok és előmelegítem 200°c-ra .A kifliket meglocsolom kevés vizzel és megszórom sajttal.Kb.25-30 perc alatt sülnek meg.
Frissen,önmagában isteni.Másnap szendvicset szoktam belőlük készíteni.Ha nem szórom meg sajttal kajszilekvárt kenek bele.
Vagy mint most is,egyszer-egyszer kerül bele töltelék:néhány szelet sonkát kb.ugyanannyi sajttal együtt  darálóban összeaprítok.Masszává keverem egy csepp mustár és kevés tejföl segítségével.Majd ezzel töltöm meg a szeleteket mielött kiflivé sodornám őket.
   
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Légyszíves kérjed írásos beleegyezésem amennyiben az oldalon lévő írásokat,képeket használni szeretnéd.